I Love SISU <3 - A shanghai-kaland

Kedves Barátaim, kedves Érdeklődők!

Sajnos a tegnapi napról nem készítettem bejegyzése, mert nagyon sok volt a történés, és a nap végére egészen elfáradtam. Reggel a regisztrációs iroda nyitására megérkezett a háromfős kis magyar delegációnak, így az elsők között kaptuk meg a SISU-ra szóló diákigazolványunkat. Ez inkább egy mini útlevélre hasonlít, van benne egy igazolványkép, név, nemzetiség, ilyesmi. Nagyon kis cukika. Mindenhova magunkkal kell vinni, amit igazán nem értek, hogy miért. Biztos hamarosan ki fog derülni.

A beiratkozás után visszajöttünk a SISU Guest House rezidenciára. Útközben egy nagyon meglepő, ám annál inkább jóleső találkozásban volt részünk. Szakadt az eső és természetesen nem volt nálunk esernyő. Már nagyon közel voltunk az épületünkhöz (az Egyetem és a Hotel egyébként is 3 percre van egymástól), amikor egy kedves néni utánunk szólt, hogy látja, hogy nincs ernyőnk, megkérdezte, hogy hova megyünk és elkísért bennünket, fejünk fölé tartva a saját ernyőjét. Apró, ám igencsak kedves gesztus volt ez a nénitől. Váltottam vele pár szót, mondtam, hogy külföldi diákok vagyunk (nem mintha nem látta volna), róla pedig kiderült, hogy ő pedig csere TO-s néni. (gondolom a csereirodista azt jelenti). Ahogy visszaértünk a Hotelba, vásároltunk internetet, ami egész drága, viszont ezzel szemben meglehetősen rapszodikus. Ha sikerül csatlakozni elég lassú, ha nem sikerül, akkor is biztos lassú, csak nem nálunk. Mivel borzalmasan esett az eső, kénytelenek voltunk egy kicsit pihenni a szobánkban, ami persze nem jött rosszul.

Dél körül az esővel dacolva, útnak indultunk. Az irányunkat a Shanghai Múzeum felé vettük, ami a város egyik nagy főterén (Ren Min Square) található, és meglepő módon ingyenes. A kulturális táplálék előtt gondoltuk, hogy magunkhoz veszünk némi gyomormegtöltő táplálékot is. A tér közelében volt egy aluljáró-pláza, Hong Kong Pláza néven. Szerintem már ez a név is elárul mindent. Hamispiac-kezdemény volt a javából. Itt enyhe sokkot kaptam, ugyanis egész furcsa szagok árasztottak el mindent. Sok sok étterem sorakozott a folyosón, ám nem volt túl csalogató egyik sem. Így pont időben, de éhesen távoztunk erről a helyről. Nyilván nem is megyünk oda vissza többet. Biztos lesz ennél rosszabb is, de kezdetnek megtette ez is. Így gondoltuk, hogy feltérképezzük a Múzeumnál is a kajálási lehetőségeket. 50 méter megtétele alatt készült rólunk kb. 5 fotó, integettek kínai barátaink, és láthatóan nagyon boldoggá tette őket, hogy látnak bennünket. A Múzeum mellett csupán egy utcai kajásbódé volt, szerencsére ötös skálán hármasra értékeltem a kinézetét, így bepróbálkoztunk ketten egy tál tésztával. Ha nem állt volna rajta az olaj, nem lett volna rossz. De állt rajta, így ez sem lett a kedvenc ételem. Ezek után bementünk a Múzeumba, ami egyébként teljesen ingyenes és gyönyörű. Négy emeleten mutatja be Kína és Shanghai művészetét, építészetét, bepillantást enged a kínai kultúrába, a kisebbségek világába, a pénz kialakulásába és számos hasonlóan érdekes mozzanatba, ami a jelen kor Kínájára hatással lehetett. Legjobban a selyemfestészeti és a kalligráfia részleg tetszett. Hihetetlen, hogy a kínaiak milyen magas szinten űzték már akkor a képzőművészetet, amikor a mi őseink még a helyüket sem találták meg a világban. Megdöbbentően gyönyörű, aprólékosan kidolgozott és kulturális súlyú festményeket láttam.

Hazafele indulva gondoltuk, bemegyünk egy szupermarketba, veszünk enni. Ez egészen az instant levesig terjedt, ugyanis délután hat órakor már nem igazán volt semmi főtt étel. Az éttermekben még nem igazán ismerjük ki magunkat, így a legmegfelelőbb döntésnek a fent említett itthon elkészíthető, mindig tuti menü bizonyult. Ebben is tévedtünk, ugyanis bebizonyosodott, hogy egy sima tésztás porleves is lehet ehetetlen. Így maradt egy mangó és néhány szem koktélparadicsom vacsorára. Borzalmasan éhesen feküdtünk le aludni.

Ma reggel viszont szükségünk lett volna az energiára, ugyanis akkor írtuk a várva várt szintfelmérő tesztet. Kicsit más volt, mint az otthoni dolgozatok, ugyanis semmi nem volt írva a papírra pinjin-ül (általunk is olvasható módon), csupán Hanzi-k ( a kis ábrák) árasztották el a négy oldalas feladatlapot. Az írásbeli vizsga közben sorban szólítottak bennünket a szóbeli részre, ahol egy nagyon kedves, idősebb tanár néni beszélgetett velünk.Először orosznak nézett, de mondtam, hogy neeem, az előbb volt a nővérem, fölötte vagyok a névsorban. Majd jól elbeszélgettünk a kínai nyelv tanulásának szépségeiről és nehézségeiről, tanulási szokásaimról, a mestereimről és hasonló nagyon érdekes témákról. Majd következett a kódfejtés, azaz a felolvasás, ami nem ment olyan gyorsan, ahogy a néni szerette volna. Pinjin-ül jól fel tudtam olvasni, úgyhogy meg is dicsért, ajánlott egy könyvet, hogy abból fogok tanulni, hát nem ellenkeztem. Ezek után visszamentem a tanterembe befejezni az írásbeli dolgozatot, ami végül nem sikerült olyan rosszul. Az írásjelekben valóban vannak hiányosságaim, érzem, hogy az elmúlt egy hónapban hanyagoltam a dolgot. Ennek ellenére szerintem nem sikerült olyan rosszul, mert ahova nem tudtam a kis ábrát berajzolni, beírtam rendes betűkkel a szavakat. Ez nem sok esetben fordult elő, de majd látjuk az eredményt. Hétfőn ki fog derülni, hogy melyik csoportba kerülök.

A doli után elmentünk egy kicsit felfedezni a környéket. Az eddigi egy utca megtétele után még egy utcát elmerészkedtünk a környéken. Találtunk jól kinéző éttermeket, kis papírboltot, fénymásoló szalont stb. Mivel még tegnap elhatároztuk, hogy ma a helyi menzára megyünk ebédelni, így nem csábultunk el egyik vendéglátó ipari egység felé sem. Ebédre lementünk a szintén két percre található ebédlőbe, ahol szintén nagyon kedves nénikkel találkoztunk. Segítette ebédet választani, ami ehető volt, sőt, egyes részei még finomnak is mondhatóak voltak. Ebéd után egy közös kampuszbejárásra mentünk el, ami nem volt túl izgi. Már magunktól is felfedeztük a szemléltetésre kerülő helyszínek 87%-át. Ezután a magyar csoportunk kiegészül egy koreai lánnyal, Szominnel. Vagy Szuminnel. Mi csak Szuriminek mondjuk, mert annak legalább van értelme. Tehát már négyen róttuk Shanghai utcáit, amikor a csodálatos Luxun Parkba érkeztünk. Nem is maga a Park volt szép, hanem az, amit benne találtunk. A kapuban Petőfi Sándor szobra fogadott, a talpazatába vésve a Szabadság szerelem című versének kínai fordításával. Azt tudni érdemes, hogy Petőfi egy ismert költő itt Kínában, ugyanis az általános iskolás szöveggyűjteményben megtalálható a fent említett verse is, így a legtöbb kínai fejből tudja szavalni. Szép. A Park többi részén taijiztak, kártyáztak, táncoltak játszottak a főként idősebb korosztályú emberek. Egy bácsi fel is ajánlotta, hogy próbáljam ki a játékát, ami a búgócsiga és a jojo keveréke volt. Meg kicsit a Peonzára is hasonlít. Legalábbis úgy zsonglőrködtek vele a nénik és bácsik, mint nálunk a gyerekek ezzel a játékkal. Megpróbáltam én is az ügyeskedést, több de inkább kevesebb sikerrel. Érdekes volt. A parkban a modern kínai irodalom egyik meghatározó alakjáról, Lu Xun-ról elnevezett, és ebből adódóan az őt bemutató múzeumot látogattuk meg. Ez is ingyenes volt, és meglepően modern, lendületes, interaktív és nyugati stílusú. Itt is találtunk egy kis magyar vonatkozást, LuXun egyik könyvének magyar fordítása volt kiállítva.

Hazafele egy kicsit eltévedtünk, azaz pont a másik irányba indultunk, mint kellett volna, de egy nénitől kértem egy kis útbaigazítást, aki nagyon segítőkész volt, és megmutatta a SISU-ra vezető helyes irányt. Este He tanárnő ellátott pár hasznos információval, a mindennapi életet tekintve, így azt hiszem, túl fogom tudni élni az elkövetkezendő négy hetet.

Vacsorázni a Pizza Hut-ba mentünk, a KFC-ben pedig fagyiztunk. Ezek a helyek azok, amikkel melléfogni nehezen lehet. Ezek az éttermek a híres Hongkou Stadion szomszédságában találhatóak, ahol megérkezésünkkor pont egy örök rangadónak tekinthető (gondolom én) focimeccs vette kezdetét. Shanghai játszott Pekinggel. A végeredmény 0-3 lett, siralmas játékkal övezve. Persze ezt már csak a lakosztályunk tévéjén láttuk.

Holnap igyekszem képekkel is illusztrálni a leírtakat, csak nem vagyok még a blog szerkesztés csúcsán, így kell egy kis idő, mire elsajátítom ezen apró részleteket.

Puszi mindenkinek, vigyázzatok magatokra!! Legközelebbi állomásunk a Konfuciusz Templom lesz, amit már nagyon várok. Hétfőn pedig kezdődik az iskola!!!!!! Ezt még annál is jobban várom. J