Hosszú ideje nem jelentkeztem már, ám a hallgatás mögött csupán a sűrű programbeosztásunk áll.
Eléggé besűrűsödtek a dolgok az elmúlt egy hétben, ugyanis elérkeztünk a kirándulásunk végéhez. Felírtuk, hogy melyek azok a helyek, ahova még el szeretnénk látogatni, ahol még nem voltunk, vagy ahova visszamennénk. Ez alapján egy igen hosszú lista született, így minden délutánra került egy teendő.
Ami ennél is izgalmasabb, az az, hogy a múlt hétvégén Hangzhou-ba látogattunk. Az utazásunk elég kalandosra sikeredett, pedig az Egyetem utazási irodájával mentünk. Az út legviccesebb momentuma az volt, amikor a szállodához érkező kisbuszon szerintünk már nem volt üres hely, mire az utazási iroda ügynöke (Miszter Li) elővett egy kis sámlit az ülések alól, hogy "Itt van még egy extra hely". Jót nevettünk, majd a földön foglaltunk helyet, szerencsére csak egy rövid út erejéig. Kínai idegenvezetőnk volt, akinek szinte minden szavát értettem, csak azt nem tudtam, hogy mit jelent, amit mond. Ettől függetlenül nagyon érdekes volt hallgatni őt. A kirándulás enyhén volt csak biznisz-szagú, csupán három pénznyelő helyre vittek bennünket; egy étterembe (svédasztalos kínai ebéd, ahol a rizs jó volt, mást meg nem nagyon ettünk), egy selyemgyárba (inkább üzletnek nevezném) és egy teamúzeumba (itt volt kóstoló, ittam már jobbat is). Ezen felül megnéztük a West Lake-i lótuszvirágzást (pazar), néhány kertet, templomot és miegymást (ezek közel hasonlóak voltak, mint amilyenekben már jártunk).
A hét fő eseménye az Egyetemen zajlik. Ez nem más, mint az egy hónapos nyelvkurzusunkat lezáró vizsga. Tegnap már megvolt a hallgatás része, ami hatalmas meglepetésként ért. Felírtam én a füzetembe, hogy 26-án vizsgázunk, de abban biztos voltam, hogy ez csütörtökre esik. Nem is értettem, hogy a tanárnő miért kéri, hogy rakjunk el mindent az asztalunkról, gondoltam ez valami szigorú gyakorlás. Mikor mindenki elkezdett vadul tanulni, akkor jöttem rá, hogy most lesz a vizsga. Ettől függetlenül, nem biztos, hogy jobban sikerült volna, mintha készültem volna rá. Majd látjuk... Holnap pedig a nagy záróvizsga, a nyelvtani dolgozat fogja bearanyozni a napunkat. Nagyon lelkesen készülünk rá a nővéremmel, rengeteget szótáraztunk, fordítottunk, jegyzeteltünk, úgyhogy a siker garantált. A kérdés csak az, hogy milyen fokú lesz. :-D
Most megyek, elindulunk vacsorázni még utoljára az egyik kedvenc helyünkre, ahol a tulaj már az utcán előre köszön nekünk. Elég finom helyben gyúrt tésztát főznek. Az utolsó Coco-kat is felhörpintjük, és a csomagolást is lassan megkezdjük. A visszaszámlálás ismét elindult. Három nap és otthon vagyunk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.