Sziasztok kedves Barátaim!
Eltelt egy pár nap, mióta nem jelentkeztem. No nem ízért nem írtam, mert valami baj lenne, csak egyszerűen nagyon kevés szabadidőm van. Reggel fél9-től iskolában vagyok ebédig, utána házi feladat írás, majd délutáni kulturális program következik.
A tanórák kezdenek egyre élvezetesebbek lenni, kezdem megszokni a tanárok stílusát és a csoporttársakat. Van minden náció; japán, koreai, spanyol, olasz, görög, német stb. Elég különböző tudásszinten vannak a diákok, így néha kicsit zavaros az óra menete. A legzavaróbb mégis, hogy néhány diák szinte egyáltalán nem tud angolul, így a közös feladatoknál ez nagy nehézséget okoz.
Két tanárnőt kaptunk, az egyik egy fiatalabb, nála leginkább nyelvtant és az írásbeli dolgokat tanuljuk, míg a másik tanárnő a beszéd és a hallás utáni értés felelőse. Ő nagyon vicces, mindig felpörgeti a csoportot.
Ebédelni általában a közeli kantinba megyünk, továbbra is szeretem, nem voltunk még rosszul a kajától (kopkopkop), a személyzet is kedves, már messziről üdvözölnek bennünket. Ma viszont egy másik étteremben voltunk, az is itt van egy sarokra, ott is finom és friss volt az étel. És szintén nagyon olcsó. Egy tányér zöldséges-húsos tészta kb 300 forintba kerül és bőségesen elegendő.
Kedden a nem olyan távol lévő szemüvegplázába tettünk kitekintést és nyertünk betekintést. Hihetetlen hely volt. Már ahogy az ajtóban megláttak bennünket az eladók, elkezdtek kiabálni, szólongatni, behívni az üzletükbe bennünket, és próbáltak meggyőzi arról, hogy náluk vásároljunk új szemüveget. Ezt a plázát úgy kell elképzelni, mint otthon a Centrum Áruház három emeletesen, és csak szemüveget árulnak. Vicces egy hely volt. Négy szemüveget választottunk ki nővéremmel, egy-egy sima szemüveget, és egy-egy dioptriás napszemüveget. A szemüvegek ára töredéke volt az otthonihoz képest, és egy szűk órácska alatt el is készültek. A környék viszont elég nyomasztó volt, így gyorsan haza is indultunk.
Tegnap nem adott leckét a tanárnő, így kicsit hosszabb délutánunk volt. Ellátogattunk Shanghai talán leghíresebb utcájára, a Nanjing Roadra. Ez egy hatalmas bevásárló utca, tele jobbnál jobb és érdekesebbnél érdekesebb üzletekkel. Itt található többek között a világ 5 m&m’s boltjának egyike, ahova természetesen be is tértünk. A két emeletes üzletben minden megvásárolható, amin a színes kis csoki golyók díszelegnek, a csokoládéfal elnevezésű helyen pedig a szivárvány minden színében válogathatunk a golyócskákból. Persze vettünk is egy keveset a nővéremmel. Az utcán nem csak üzletek, hanem privát árusok is próbálják meggyőzni az embereket, hogy náluk vásárolják meg a legújabb kincseiket. Egy bácsi például egy fénymásolt Gucci katalógust mutogatott nekünk, majd invitált egy távol eső utcácskába, ahol az egész készlet megtekinthető lett volna. Minden bizonnyal ez is a Gucci legújabb reklámkampányának része volt. Ezt az ajánlatot kihagytam. Az utcában található üzletek portékái közül mégis nem ez fogott meg a legjobban. Sokkal inkább vonzó volt számomra a Mao elvtárs arcképével díszített francia kártya. Természetesen a JOKER lapon is a nagy vezér képe mosolygott ránk. Ide lehet még visszatérek és beszerzek egyet. De akkor ígérem, hogy egy szintén a vezér arcképével ellátott óriás ceruzát is beszerzek mellé. Örök darab mindkettő .
A Nanjing Roadon végigérve a Bundra értünk, ami szintén az egyik leghíresebb hely a városban. A folyó túloldalán találhatóak Shanghai felhőkarcolói, amelyek az innenső oldalról is lenyűgöző látványt nyújtottak. Legközelebb a túloldalra is átmegyünk, sőt tervezzük, hogy az egyik épületmonstrum tetejéről le is tekintünk a városra. Itt a parton sétálgattunk, remek képeket készítettünk (amelyek még mindig coming soon állapotban vannak), és visszaindultunk a hotelba. Egy megállót mentünk a metroval a People’s Square-ig, ahol át kellett volna szállnunk egy másikra. Velünk együtt viszont még kb 8937 ember gondolta pont ezt, így akkora tumultus alakult ki, hogy a járathoz vezető lépcsőhöz sem jutottunk el. Éppen ezért elhatároztuk, hogy inkább taxiba ültünk és úgy jövünk vissza. A több mint 6 km-es útért kb 900 forintot fizettünk. Remek döntés volt, főleg, hogy elég szól elbeszélgettem a sofőr bácsival. Természetesen ő sem azt a nyelvjárást beszélte mint én, de végül megfejtettük egymás akcentusát. (ez teljesen komolyan így történt, ugyanis azt tudni kell, hogy a mestereim a standard kínait tanítják nekem, itt viszont legtöbben a helyi dialektust beszélik)
Shanghai még mindig lenyűgöz. Hihetetlen, hogy egy ekkora városban nincs az utcán vagy az aluljáróban egy darab szemét sem, az emberek békességben tudnak egymás mellett élni. Persze itt is vannak kétes alakok, de azok hol nincsenek?! Még mindig nagyon tetszünk a helyieknek, továbbra is integetnek, köszönnek és fényképeznek. Ha hazamegyek hiányozni fog már ez a népszerűség. :-D
Most megyek, elkezdem írni a kínai házi feladatot, mert utána megyünk vásárolni egy kicsit, majd egy esti sétára indulunk a kampuszban. Esténként olyan furcsa hangokat szoktunk erre hallani, most azok nyomába eredünk. A következő bejegyzésemben természetesen be fogok számolni a zajok eredetéről és a legújabb kalandjainkról is.
A mai nap legizgalmasabb momentumának mégis a kínai hadsereg légi szakosztályának reggeli ébresztőjét említeném. Valamiért egy jó pár órán keresztül itt repkedtek fölöttünk. Lehet ők is tudomást szereztek a városba érkezésünkről, és fentről a magasból is meg akartak tekinteni bennünket. Na nekik nem integettem vissza.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.